Szinte már el is felejtettük, hogy mennyire gyönyörű ez az iroda! Igaz kicsit kihalt manapság, az üres hüllőterrárium és a konyhában asztalra felpakolt székek is arról árulkodnak, hogy egy ideje nem volt itt nagy élet. Minden tavaly márciusban kezdődött,  amikor azzal búcsúztunk el, hogy „pár hét és úgyis újra látjuk egymást” – akkor még nem sejtve, hogy mennyire messze járunk az igazságtól. Miután egészségünk és biztonságunk az első, természetesen nem rizikóztunk egy percig sem, a korábbi tapasztalatokra alapozva, zökkenőmentesen váltottunk át home office módba egy pillanat alatt. Azóta eltelt másfél év, és igaz, hogy a nyár kezdete óta lazultak a járványkezelési intézkedések, de amíg nem voltunk biztosak abban, hogy mit hoz a nyári időszak, nem akartunk semmit sem kockáztatni. De augusztus végén elérkezett a nagy nap – igaz egyelőre csak egy óriási kajálás erejéig –, visszatértünk az irodába!

Nem csak az volt furcsa elsőre, hogy közel másfél éve nem láttuk az irodát és egymást, hanem az is, hogy néhány arcot most láttunk először élőben. Az „újoncok” között vannak olyanok, akik pár hete, de olyanok is, akik már fél éve a Neo Interactive digitális padjait koptatják. Ennek ellenére egy pillanat alatt egy hullámhosszra kerültünk a kellemesen hűvös, mégis napos teraszon (a nap pont akkor bújt elő, amikor megérkeztünk!) és lendületből mentünk neki a sztorizásnak. Ki merre járt a nyáron, milyen tervek vannak még hátra, hogy vannak a gyerekek és a többi. A beszélgetés első hullámát aztán némileg megtörte az ételfutár(ok) csengetése és annyi pizza, valamint fánk, ami egy békehadtestet is megfektetett volna. Egy rövid (30-60 perces) szénhidrátsokkot követően ott folytattuk, ahol abbahagytuk, és egy végtelenül kellemes délutánt töltöttünk el egymás társaságában. Mert, hát lehet bármennyire gördülékeny a távoli munkavégzés, azért mégsicsak társas lények vagyunk, akik hordába verődve érzik magukat a legjobban. És ez egy baromi jó horda!