„Az internet a világ negyedik legnagyobb szén-dioxid-kibocsátó országa lenne, ha államként funkcionálna” – idézett ügyvezetőnk, Kepes Katinka Chris Adams, a The Green Web Foundation vezetőjének prezentációjából. A digitális fenntarthatóság eszméjének legmagasabb szintű képviseletét ellátó nemzetközi szervezet vezetője ugyancsak a konferencián adott elő ügynökségünk meghívásából és szervezésében.
„A zöld számunkra nem kommunikációs divatszín, nem szép szavakkal, hanem munkával és pénzzel is támogatjuk »munkahelyünk«, az internet fenntarthatóságát” – tette hozzá Katinka. „Lefejlesztettünk egy ingyenes mérőoldalt, amely a www.hellogreenweb.hu címen érhető el, és amivel a szándékunk, hogy minél több vállalat figyelmét ráirányítsuk erre a témára. Ugyanis a digitális karbonylábnyom-paradoxon egyre jobban megjelenik az életünkben: éppen a fenntarthatóság jegyében egyre többen állnak át digitálisra. Emiatt azonban muszáj lesz tudatosan odafigyelnünk magának a digitális működésnek a károsanyagkibocsátó voltára is, és csökkenteni, ahol csak lehetséges. A weboldalak, internetes tartalmak mögött hatalmas szerverparkok állnak, a felhasználók oldalán pedig elektronikus eszközök tömkelege, mind-mind karbonlábnyommal. Egy kicsi odafigyeléssel, weboldalak, e-mailek átalakításával azonban máris jelentős CO2-kibocsátás csökkentés érhető el.”
A „zöld honlap, zöld holnap” jegyében nemrég megújítottuk saját weboldalunkat is, és az új honlap Magyarországon elsőként megszerezte a The Green Web Foundation tanúsítványát. Nem pusztán karbonsemleges web hostingra váltottunk, hanem az oldalunk megújítása során alkalmazott fenntartható web designnal és programozással támogatjuk a „világ legnagyobb szénüzemű gépe”, azaz az internet okozta károsanyagkibocsátás csökkentését.
Az új oldalunkon elérhető a BrandFestivalon publikált desktop kutatás eredménye, amely információs anyag bevezetőjében meghatározza a digitális fenntarthatósággal kapcsolatos fogalmakat, majd részletesen bemutatja, hogy milyen típusú oldalak milyen energiaterheléssel működnek Magyarországon, mi jellemzi e tekintetben például az e-ker oldalakat, a közhasznú site-okat, a márkaoldalakat, a híroldalakat, a szórakoztató portálokat vagy éppen a top 200 hazai cég honlapját. Továbbá kifejtésre kerül az is, hogy mi befolyásolja leginkább a „zöld mutatókat”, és ezek milyen eszközökkel javíthatók. A pdf formátumban ingyenesen letölthető elemzés természeténél fogva nagyobb fájlméretű, többszöri használat esetén javasolt elmenteni.