Feladat
2019 nyarának végén landolt nálunk a brief: tervezzük meg a Telenor őszi social kampányát. A kampány célja az volt, hogy a #nagyonte platform égisze alatt népszerűsítsük a Hipernet szolgáltatását a közösségi médián keresztül.
Megvalósítás
A megoldásunk a #hipergyorsan kihívás lett: két elismert influencernek kellett elsajátítania a másik szakterületét a Telenor Hipernet segítségével – mindezt két hét alatt. A két kiválasztott véleményvezérnek (Magyarósi Csaba és Kállay-Saunders András) ennyi ideje volt, hogy megtanítsák a másikat énekelni, valamint mobiltelefonnal videót készíteni. Ezt a folyamatot követtük végig a Telenor közösségi csatornáin, valamint az influencerek saját oldalain.
Eredmények
A kampányt a Telenor, valamint az influencerek követői is azonnal a szívükbe zárták. A kihívás két fő videója a Socialbakers közösségi média elemző oldal adatai alapján a szeptemberi hazai Youtube ranglistán az első és harmadik helyéig repítették a Telenort. És végül, 2020 októberében két díjjal is jutalmazta a szakma a kampányunkat, így kerültek hozzánk a CMA (Content+Marketing Awards) 2020, valamint az Influ 2020 versenyének bronz díjai.