Digitális univerzalista tartalom- és reklámvállalat 2002 óta a márkák szolgálatában.
április 01. 12:49
2020 első negyedének végén két előadást is tartott Novák Ferenc, social media business unit vezetőnk. Ezekről olvashattok most egy-egy rövid beszámolót, kattintsatok a részletekért!

Már évek óta segítünk a MOL Alapítvánnyal együttműködésben a fiatal tehetségeknek a social media pályafutásuk elindításában. Eddig három alkalommal a sportolók, most a művészeti-tudományos támogatottak kaptak iránymutatást ahhoz, hogyan használják a közösségi médiát. A MOL Alapítványnak már régóta szakértő partnerei vagyunk, segítünk az alapítványnak és tehetségeiknek eligazodni a közösségi médiában.

A képzés célja, amit Gáborné Ház Andrea, a MOL Alapítvány ügyvezetője is hangsúlyozott az elején, hogy adjunk a fiataloknak egy alapot a social media a gyakorlati felhasználásáról, a lehetőségekről és a platformokról. Melyiket hogyan kell használni, hogy felépítsék a saját márkájukat? Hogyan tudnak támogatókat, szponzorokat szerezni? Hogyan tudják eljuttatni a szakmai munkásságukat (legyen az művészeti vagy tudományos) a nagyközönséghez? Ezekhez a kérdésekhez kapcsolódóan hívtuk fel egy gyakorlati képzés keretében a figyelmet a következőkre: mikre kell figyelni az egyes platformokon; milyen megoldások vannak; mit, mikor és hányszor érdemes posztolni. Mindezt annak tükrében is, hogy a MOL Alapítvány nem titkolt célja, hogy a támogatottak „kisnagykövetként” vigyék az alapítvány hírét a saját közösségi csatornáikon is.

A képzést három fő platformra hegyeztünk ki, amik megkerülhetetlenek Magyarországon: a Facebookra, az Instagramra és a Youtube-ra. A speciális, művészeti-tudományos pályákból következett az is, hogy érintettünk olyan platformokat, amik a zenei tehetségeknek lehetnek érdekesek (Spotify és Youtube), illetve a grafikai irány képviselői kedvéért egy picit jobban belementünk a Behance és Instagram platformokba, mivel náluk ezek a legfontosabbak. Ezeken kívül leginkább a tudományos csoportnak fontos még a LinkedIn, amire a növekvő felhasználóbázis miatt érdemes figyelni. A tudományos területeken lévőknek viszonylag egyértelmű előnyei vannak, de már a grafikusok is elkezdték portfólió gyanánt is használni és a zenei tehetségeknek is érdemes szem előtt tartani ezt a felületet. Valamint röviden kitértünk a TikTokra is, ami a művészeti tehetségeknek lehet érdekes platform. A képzés utolsó részében Veréb Tamás színész, énekes osztotta meg a tapasztalatait, aki egykor MOL Alapítvány támogatott volt. Mesélt arról, hogyan indult el az énekes pályán, milyen platformokat használ, mire figyel, saját maga moderál-e, milyen gyakran posztol – bemutatva a közösségi média használatának gyakorlati oldalát.

Piac&Profit konferencia

Ezután egy héttel következett a Piac&Profit hagyományos év eleji social media konferenciája, ahol már visszatérő vendégek vagyunk. Itt a különböző területekről érkező szakemberekkel közösen járjuk körül a social media legfontosabb változásait, trendjeit. Az idei előadásom első fele a különböző méretű influencerek piacainak alakulásáról szólt, és arról, hogyan hatott a pandémia a 2020-as év influencer együttműködésekre. A másik felének fő témája a chatmarketing és a chatplatformok, ezen belül a szerepük tavalyi alakulása, a bennük rejlő lehetőségek és a 2021-es tendenciák voltak.

Hogyan alakult az influencerek piaca 2019-cel összehasonlítva? Látszódik, hogy 2020-ban volt egy felfutása a mikroinfluencereknek, mint együttműködési formának, és ez csak az utolsó negyedévben torpant meg egy pillanatra. Azonban 2020 megtörte azt a lendületet, ami korábban jellemző volt, hogy az influencer együttműködések exponenciálisan növekednek. A tavalyi év ebből a szempontból egy átmeneti stagnálást hozott ezen a piacon, de 2021-es trendek továbbra is a növekedést prognosztizálják és ezt a két területet emelik ki: a mikroinfluencer kampányokat, valamint a hosszútávú (ambassador) együttműködések növekedését, amik hosszútávon hatékonyabbak és gazdaságosabbak lehetnek.

A pandémia alatt az üzenetküldő platformoknak felgyorsult az egyébként is folyamatos növekedésük. 30-40%-kal nőttek az aktív felhasználók és a beépített chatbotok eredményei is növekedtek – az látszik, hogy a járvány még egy lendületet adott ezeknek a megoldásoknak. 2021-re két nagyobb trend, a chatshopok (a chatfelületeken belüli vásárlás), valamint a conversational commerce (beszélgetés, ajánlás alapú vásárlás) erősödése várható. A legfontosabb üzenet, hogy a három legnagyobb közösségi csatornán (Facebook, Instagram, Youtube) kívül is van élet. A megfelelő kampánycél mellett kell az ahhoz illő chatplatformot kiválasztani (legyen az Viber, Whatsapp, Messenger vagy bármi más). Ezek a felületek segítenek, hogy azonnali, gyors kapcsolatban legyenek a cégek a követőikkel, vásárlóikkal. Ezen kívül egy közösségépítési forma is tud lenni, de a hangsúly azon van, hogy gondolkodjanak ezekben a platformokban is.

Legújabb hírek
Kíváncsian vártátok, milyen eredményeket ér el a Ristorante első kizárólag digitális csatornákon futtatott image kampánya? Itt az idő, hogy beszámoljunk róla!
július 19. 17:09
Amikor kevés alapanyagból kell nagyot alkotni: lessetek bele, hogyan állt össze az AMC nyárindító kampánya!
július 02. 09:56
Megérkezett digitális piaci áttekintésünk legfrissebb változata, a DMTK 2021! A kiadás apropójából most megmutatjuk, milyen izgalmakat csomagoltunk egyedülálló kiadványunkba.
június 14. 16:08
Ismerj meg minket!
Fanni Junior Art director
#graphicdesign #makeup #daschund #cutelittlethings