Digitális univerzalista tartalom- és reklámvállalat 2002 óta a márkák szolgálatában.
július 02. 09:56
Amikor kevés alapanyagból kell nagyot alkotni: lessetek bele, hogyan állt össze az AMC nyárindító kampánya!

A kampány célja

2021 nyarát egy hatalmas, egész héten át tartó Az éhezők viadala maratonnal indította el az AMC. Ennek a filmünnepnek az online kommunikációját kellett megterveznünk, megfűszerezve pár egyedi megoldással. A kampány fő célja az volt, hogy minél több érdeklődőt csábítsunk a TV elé esténként, amikor a filmeket vetítik az AMC-n.

Koncepció

A legnagyobb kihívást a kampány tervezése során az jelentette, hogy a videós előzetesen kívül semmilyen anyag nem állt a csatorna rendelkezésére, ezért maximum a filmből kivágott jelenetfotókkal számolhattunk. A koncepciónk célja az volt, hogy a „kötelező” online felületek mellett a szűkös alapanyagból kiindulva olyan kreatív megoldásokat is használjunk, amivel a kampány kiemelkedhet a médiazajból. 

Megvalósítás

Elsősorban programmatic és social media megjelenésekkel, valamint látványos, rich médiával készültünk a kampányra. A programmatic lábnál nem csak a Youtube adta lehetőségeket (pre-roll), hanem videós bannereket is használtunk, a közösségi médiás megjelenéseknél pedig a minél szélesebb platformhasználatra (Facebook, Instagram, TikTok, Pinterest) Ezek mellett egy újszerű, 3D-s megoldással is készültünk, ami azonnal megragadja a célcsoportunk figyelmét.

Eredmények

Az előre meghatározott KPI-hoz képest 20%-kal teljesítettük túl az elvárt reklámmegjelenések számát. A programmatic csatornákon magas, 70 százalékot is meghaladó viewability-t értek el a hirdetéseink, valamint 60 ezernél is több kattintást realizált a kampány – ami az elérésre és videómegtekintésre optimalizált hirdetéseknél rendkívül jó kattintási eredményt jelent. Összességében egy sikeres, az online lehetőségek minden aspektusát kiaknázó, komplex médiakampányt hoztunk létre, aminek eredményeivel ügyfelünk is maximálisan elégedett volt.

Legújabb hírek
Kíváncsian vártátok, milyen eredményeket ér el a Ristorante első kizárólag digitális csatornákon futtatott image kampánya? Itt az idő, hogy beszámoljunk róla!
július 19. 17:09
Amikor kevés alapanyagból kell nagyot alkotni: lessetek bele, hogyan állt össze az AMC nyárindító kampánya!
július 02. 09:56
Megérkezett digitális piaci áttekintésünk legfrissebb változata, a DMTK 2021! A kiadás apropójából most megmutatjuk, milyen izgalmakat csomagoltunk egyedülálló kiadványunkba.
június 14. 16:08
Ismerj meg minket!
Laca back office manager
#család #zenevan #hazonkivul