A DMTK elsősorban a tényekről és az adatokról szól, ezért álljon itt kettő az IAB Hungary tavalyi évéből: a szakmai szervezet 2023-as eseményei 22 előadót és közel 700 résztvevőt mozgattak meg. A visszatekintésben Papliczky Pál, az IAB Hungary ügyvezetője volt segítségünkre.
Tagság és vezetés
Februárban Gandera Balázst választották meg az elnökségi tagságról leköszönő Novák Péter helyére. Bognár Vera munkahelyváltás miatt egy ideig nem volt az elnökség tagja, majd augusztusban teljes jogú tagként tért vissza a testületbe. 2024. januári adatok szerint az IAB Hungarynak 103 tagcége van, és a különböző munkacsoportokban majdnem 200 szakember tevékenykedik a digitális piac fejlesztéséért.
Újra felmérték a podcastpiacot
2021 után ismét megjelent a Podcast Insight Hungary kiadvány, amelynek alapját az Audió munkacsoport megbízásából az NRC által készített kutatás képezte. A szakmai szervezet a podcast témával nemcsak a kutatást és a kiadványt bemutató IAB Cafén, hanem a hatóságokat párbeszédre hívó őszi szakmai délelőttön is foglalkozott.
Terítékre került az influencerpiac
Tavaly kezdődött a 2024 májusában bemutatott Influencer Insight Hungary 2024 kutatás, valamint a szegmens médiatortába való beemelésének előkészítése. E projektek megalapozására az IAB novemberben szakmai reggelire hívta az influencerügynökségeket – tagokat és nem tagokat egyaránt. Korábban ilyen típusú egyeztetés még nem fordult elő az IAB magyarországi gyakorlatában.
Webináriumok és kiadványok a piaci aktualitásokról
2023 nem csak a podcastokról és az influencerekről szólt. Az Analitika munkacsoport digitális analitikai iránytűt és egy, a digitális analitikai képzéseket felsoroló listát jelentetett meg. Emellett a GA4-es átálláshoz kapcsolódóan rendeztek két eseményt. A Programmatic munkacsoport bemutatta a Programmatic Kisokos frissített kiadását, valamint e téma köré szervezték az év utolsó IAB-s workshopját. A piac fejlődése indokolta a szervezet szakmai szótárának megújítását is, az újabb változatot ősszel mutatták be.
Valami régi, valami új
Az IAB Hungary szeptemberben, az immár hagyománnyá vált Back2Work találkozó keretében ünnepelte tagjaival fennállása 15. évfordulóját. Szintén hagyományosnak tekinthető a Legjobb Szakdolgozat verseny, amely ötödször mozgatta meg a felsőoktatásban tanulókat és oktatókat. A felsőoktatási kapcsolatok szorosabbra fűzését segítette egy új projekt a 2023 februárjában indult Oktatói Klub képében. Az IAB Hungary portfóliója egy új versennyel is bővült: első alkalommal osztották ki az Év Videós Hirdetése díjakat.